#TuTOREAL

Régi vágyam volt, hogy egyszer valamilyen formában összekapcsoljam mindazt, amit tanultam, amivel a mindennapokban foglalkozom. Amellett, hogy szeretek írni, szeretem az olyan beszélgetéseket – kifejezetten interjú formájában – amelyek azonkívül, hogy nekem sokat jelentenek, hasznosak, építőek, inspiratívak lehetnek a közönség számára. Így született meg a #TutoReal ötlete. 

Valódi beszélgetések, valódi tippek, valódi karakterek. EZ a #TUTOREAL.

A sorozat minden részében más-más, számomra hiteles és fontos értékeket képviselő ismert karakterrel beszélgetek, mindeközben pedig elkészítek neki egy szép sminket is. A beszélgetések során ötvöződnek a praktikus sminktippek és a gondolatiság, az őszinte mondanivaló. 

Úgy lehet ezt elképzelni, mintha bepillantást nyerne a néző egy púderszobába, ahol két nő sminkelgetés közben eszmét cserél szépségről, sminkelésről, az élet dolgairól.

TELJESKÖRŰ ÁRAJÁNLAT ESKÜVŐI SMINKSZOLGÁLTATÁS ESETÉN

Az ár tartalmaz 1 db próba sminket, amelynek helyszíne a stúdióm (Cím: Budapest XI., Szent Gellert tér 3.), valamint tartalmazza a sminket az esküvő napján. Budapesti helyszín esetén ingyenes kiszállással, vidéki helyszín (kizárólag előzetes egyeztetés alapján) esetén, plusz kiszállási díjjal: 150 Ft./km.

A menyasszonyi csomag igénybevétele foglalóval történhet, mely foglaló a próbasmink alkalmával fizetendő: 40.000 Ft. A csomag árának második felét csupán az esküvő napján szükséges megfizetni.

A nagy napon a menyasszonyi smink elkészítésén felül szívesen vállalom a kiemelt résztvevők (örömanyák, koszorúslányok, tanúk) sminkjének elkészítését is. A menyasszonyi csomag ár keretein belül: 20.000 ft./fő

// MENYASSZONyI SMINKCSOMAG 80. 000 Ft

mENYASSZONY VAGYOK!

kEdvEnC EPIZÓDOK

Mádai vivien

EPRES PANNI

Elmondhatatlanul vártam ezt a videót. Ebben az epizódban most nem feltétlenül a sminkelésé a főszerep, nézzétek el ezt most. Hiszen a beszélgetés olyannyira magával ragadott bennünket, hogy szinte el is felejtettük, hogy tulajdonképpen hol is és miért is ültünk össze.

SZABADOS ÁGI

megnézem

megnézem

Egy online beauty sorozat, hazánkban közismert karakterekkel szépségről, sminkelésről, az élet dolgairól. Őszintén... csak úgy... nektek. Valódi beszélgetések, valódi tippek, valódi karakterek. Ez a #TutoReal.

Minden beszélgetésnél azt érzem: Ez az! Ez most tényleg nagyon jól sikerült! Persze elfogult is vagyok, hiszen beszélgetőpartnereim egytől egyig ikonikus személyiségek. Panni, ha lehet, még ettől is több volt nekem. Talán a legjobban várt beszélgetések egyike a mostani.

megnézem

Igyekszem időről időre újabb csodálatos nőket és beszélgetéseket elhozni a sorozatba, Neked pedig nincs más dolgod, mint figyelemmel követni. Hamarosan jelentkezem!

COMING SOON

TOVÁBBI EPIZÓDOK