Azoknak, akik számára fontos a folyamatos fejlődés és a smink erejének mélyebb megismerése.
15 évvel ezelőtt kozmetikus szakképesítéssel kerültem a szépségiparba. A szakmai fejlődésre való folyamatos törekvésem eredménye, hogy az alap szaktudásomat hamar kiegészítettem egy professzionális sminkes képzéssel és egy kommunikációs diplomával. Már kezdőként is rengeteg tapasztalatot szerezhettem a szépségipar számos területén: különböző bemutatók, forgatások, tévés produkciók.
Manapság megjelenésünk egyik elengedhetetlen kelléke a smink. A szépség új arca azonban nem egyfajta mesterkéltség, műviség elérésére ösztönöz. Fontos, hogy szépségünket úgy emeljük ki, hogy az a személyiségünket, megjelenésünket elegánsan támogassa.
Folyamatosan bővülő terméklista, megannyi technika – ki erre, ki arra esküszik. Könnyű elveszni a forgatagban.
2023-tól tevékenységeimet az ARANYHAL lakás-stúdiómban végzem. A tevékenységeim előre egyeztetett időpontban érhetőek el.
Cím: Batthyány tér közelében
Ez a képzés azoknak nyújthat megoldást, akik szeretnék megtalálni a számukra legmegfelelőbb termékeket, és megtanulni saját arcukat.
Segítek elsajátítani a szépségápolás új szemléletét, és átadom az elengedhetetlen praktikákat.
A privát oktatás igénybe vehető egyénileg, vagy kisebb csoportban baráti, családi társasággal (maximum 3 fő), cégek számára igény szerint akár saját helyszínen is. Időtartama: igénytől, létszámtól függ.
A szabadegyetem egy olyan programsorozat, amit többféle módon is átélhetsz. Tantervhez nem kötött, a résztvevőktől előzetes tudást nem kíván. Az egyes témakörök nem feltétlenül épülnek egymásra, szabadon eldöntheted, honnan kezded, és meddig haladsz velem. Az is lehet, hogy számodra csak egyetlen olyan téma akad, amiben elmélyülnél, és ez is tökéletes döntés lehet.
A teljes “tanterv” 6 hónapos ideje alatt havi egyszer találkozhatunk ebben a formában. Ilyenkor intenzíven begyakorolunk egy adott technikát. Minden modul egy témát ölelünk majd fel.
STUDIO ARANYHAL
Mindenki számára látogatható, kis létszámú, csoportos képzés.
A képzés nem akkreditált felnőtt képzés, hivatalos végzettséget nem ad,!
A képzés ideje alatt különböző márkák (prémium és egyéb kategóriák) kiválóságaival dolgozunk közösen szuper hangulatban.
Képzett sminkes vagy? Okleveled is van már, de úgy érzed többre vágysz?
Ahány szakember, annyiféle szemlélet és technika létezik. Minél többet tapasztalsz, annál nagyobb rálátással rendelkezel, annál egyértelműbben haladsz a saját kifejezésmódod felé vezető úton.
Ismerd meg az én stílusomat! Gyere el hozzám, és egy személyre szabott workshop keretén belül fejleszd tovább magad!
A képzés teljesen egyéni igényeid szerint épül fel, így biztosítva a maximális hatékonyságot.